Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Schindler Gyára


Név: Muzeum Historyczne Miasta Krakowa - Fabryka Emalia Oskara Schindlera
Cím: 30-702 Krakkó, Lipowa utca 4.
tel: +48 12 426 50 60

Weboldal


Oskar Schindler zománcgyárának irodaépületében nyílt meg a Történeti Múzeum ezen egysége. A kiállítás Krakkó polgárainak életét mutatja be a megszállás ideje alatt, az 1939-től 1945-ig terjedő években. A kiállítás a lengyelek, zsidók és a megszálló németek II. világháború alatti életéről mesél egy-egy személy sorsán keresztül, vagy mindenapi használati tárgyak segítségével. A kiállítás termei egy-egy utca, épület, korhű rekonstrukciói, így látogatóként sétálhatunk macskaköves utcákon, bemehetünk a fényképészhez, benézhetünk az egykor a Szczepanska utcában működő Kaiser-panorámába, felszállhatunk a villamosra. De a zsidó gettó szűk kis utcáit sem hagyhatjuk ki, betekinthetünk egy zsidólakásba, majd lakosaival együtt a płaszówi táborba jutunk.

Oszkár Schindler hőstetteinek emlékét az irodája őrzi, itt helyezték el a szimbolikus „túlélők bárkáját”, mely a gyár dolgozói által készített, több ezer edényből készült. Schindler gyárában a II. világháború alatt „a náci hadsereg számára nélkülözhetetlen munkát végző dolgozókat” alkalmazott, ezzel kb 1200 zsidó életét mentetve meg.

 

Nyitvatartás

április 1 -október 31

november 1 -március 31

hétfő

10:00 - 16:00

10:00 - 14:00

hónap első hétfője

10:00 - 14:00

10:00 - 14:00

kedd - vasánap

9:00 - 20:00*

10:00 - 18:00*

 
*: Minden hónap első keddjén zárva tartanak.

 Belépő árak:

belépőjegyek egyéni látogatóknak***
28 pln/felnőtt,
24 pln/kedvezményes

családi jegy (2 felnőtt + 2 kedvezményes  vagy 1 felnőtt + 3 kedvezményes)
56 pln/család
csoportos jegy kedvezményes csoportoknak (15 - 25 fő) *
22 pln/fő
csoportos jegy normál csoportoknak (15-25 fő) *
24 pln/fő
idegenvezető bérlése csoportok részére
140 VAGY 160 pln/csoport **
  

* Ezek a jegyárak még nem tartalmaznak idegenvezetést. Kedvezményesre diákcsoportok jogosultak.
** A múzeum helyi idegenvezetőjének költsége csoportok mellé. Az alacsonyabb ár azokra vonatkozik, akik kedvezményes jegyárakat kapnak, a magasabb pedig azokra, akik normál jegyárat kapnak.
*** Hétfői napokon az egyéni látogatás ingyenes.

 

Csoportok részére a jegyeket előre, konkrét napra, órára kell rendelni. Foglalásotok az office@krakkoinfo.hu címre küldjétek. A levélben kérlek tüntessétek fel, hogy melyik napra, órára, hány fővel, milyen nyelvű idegenvezetővel szeretnétek meglátogatni a múzeumot. Fontos, hogy egy idegenvezetővel maximum 26 fő látogathatja a kiállítást. A látogatás időtartama minimum 90 perc.

 _____________________

 
Oskar Schindler rövid életrajza:

Oskar Schindler a jelenlegi Csehország területén született szudéta-német családban. A náci párt tagjaként gyorsan meg akart gazdagodni, így került Krakkóba a zománcedénygyár élére.  Munkásai a közelben működő płaszówi gettóból kerültek ki, hiszen ez volt a legolcsóbb munkaerő. Ám az ottani táborparancsnok ámokfutását Schindler sem tudta tétlenül nézni, egyre több zsidót "kért ki", és minősített nélkülözhetetlen munkaerőnek. Ennek köszönhetően alkalmazottai egy idő után már az üzemben laktak. Kétszer annyit kaptak enni, mint a táborokba deportáltak, sőt Schindler felesége, Emilie még egy kis kórházat is berendezett a gyár területén.
    
A náci hadsereggel üzletelve felhalmozott vagyonát a háború vége felé arra fordította, hogy élelmezze alkalmazottait, és lefizesse a kiirtásukra készülő SS-katonákat. Nagyjából 1200 zsidót mentett meg a haláltáboroktól úgy, hogy listát állított össze a náci hadsereg számára nélkülözhetetlen munkát végző dolgozóiról.
    
Németországban halt meg 1974-ben, 66 éves korában a világ előtt ismeretlenül. A feledéstől egy ausztrál író, Thomas Keneally, de még inkább Steven Spielberg amerikai rendező mentette meg. Keneally az egyik "Schindler-zsidótól", Leopold Page-től hallotta történetét, ez alapján írta meg az 1982-ben megjelent "Schindler bárkája" című könyvet. A könyvből született Spielberg "Schindler listája" című filmje, amely 1993-as bemutatása után egy csapásra világhírnevet szerzett Schindlernek, az alkotást pedig hét Oscar-díjjal jutalmazták. 
    
Schindlert kérésének megfelelően Izraelben temették el, és egyike volt az első három németnek, akiket Izrael a Világ Igaza címmel tüntetett ki.

« vissza

érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Niki
14:19 Csü, 29 Márc 2018
Kedves Marci!

2018.04.20-.22 ig leszünk krakkoba. sikerült foglalnom Masarska 15/6031-534 szám moonlight apartmanba.
kérdésem az lenne , hogy a leírás szerint innen nem messze van Schindler múzeum. a weblapon foglaltam 3 jegyet egyéni látogatásra. Elég az emilen kapott választ kinyomtatni és a jegypénztár bemutatni? Illetve van valami időkorlát vagy szabály amire figyeljünk oda? Lengyel és angol nyelven nem beszélünk
köszönöm
Köszönöm
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:54 Csü, 29 Márc 2018
Kedves Niki!

Kérlek küld át a mailt a címünkre office@krakkoinfo.hu - és akkor meg fogom tudni mondani, hogy elég-e azt kinyomtatni.

A múzeumban tudtommal nincs időkorlát, csak az esti zárás. :)
Marci
[ Válasz ]
Csoportos látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Laci 09:59 Va, 01 Ápr 2018 Kedves \"portál megálmodói\"!
Április végén 14 fős társasággal érkezünk Krakkóba. Terveink között szerepel a Schindler gyár és a Wieliczkai sóbányák meglátogatása is. Érdeklődöm, hogy ezeken a helyeken rendelkezésre áll-e magyar nyelvű idegenvezetés. (Esetleg gépi. Sajnos lengyelül nem, angolul pedig csak alapszinten beszélünk). Hol érdemes a jegyeket lefoglalni? (Külön busszal megyünk) A választ előre is köszönöm!
[ Válasz ]
        
Re: Csoportos látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
12:01 Hé, 02 Ápr 2018
Kedves Laci!

Egyik helyen sincs (magyar nyelvű) audioguide. Wieliczkában van magyar idegenvezető, a csoportoknak részben olvashatsz róla részletesen.
Amennyire tudom, a Schindlerben per pillanat nincs magyar idegenvezető, de vannak krakkói vezetők, akik kijárnak tolmácsolni oda, és rendelkeznek gyakorlattal.

Hogy hol érdemes lefoglalni a jegyeket? Ha magyar idegenvezetéseket szeretnétek valamilyen formában, akkor szerintem nálunk, ha ez nem fontos, akkor az adott múzeumoknál.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Csoportos látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Laci 10:59 Ke, 03 Ápr 2018 Kedves Marci!
Nagyon köszönöm a választ!

Időközben várok tőletek konkrét ajánlatot a jegyekről és az idegenvezetésről, az ajánlatkérőt tegnap megküldtem az office@krakkoinfo.hu címre program elképzeléssel együtt.
Köszönöm!
Laci
[ Válasz ]
                        
Re: Csoportos látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:01 Ke, 03 Ápr 2018
Kedves Laci!

Akkor minden bizonnyal fogsz kapni választ ma-holnap.
Marci
[ Válasz ]
Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Kinga 12:28 Va, 27 Jan 2019 Sziasztok! Mi 2019.02.10-én vasárnap mennénk. Tud valaki magyar idegenvezetőt? KösziKinga
[ Válasz ]
        
Re: Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:28 Va, 27 Jan 2019
A múzeumnak nincs saját magyarja. Krakkói idegenvezetők között (akik nem a múzeum hivatalos dolgozói) korábban volt párnak licensze ide, de ha jól tudom per pillanat nincs senkinek.
[ Válasz ]

Üdvözlünk Kedves Látogató!
 

 

Krakkó Közép-Európa egyik legszebb, és legérdekesebb városa. Rengeteg magyar turistával  közösen fordulunk itt meg egész évben, és sokszor szembesülünk azzal, hogy magyarul kevés információ érhető el a városról. Ráadásul 3 éve működtetjük a ZakopaneInfo oldalt, és egyre többször kérdeztek, kértek tőlünk Krakkóval kapcsolatban. 
 

 

Ezért aztán hosszas tervezés után megálmodtuk ezt az oldalt Nektek. Szeretnénk egy aktív, érdekes, de leginkább is a hasznotokra váló oldallal megajándékozni Titeket. Így hát csokorba szedjük a legfrisebb, legjobb és nem utolsó sorban legfinomabb ajánlatokat, hogy ne maradjatok le semmiről, hogy krakkói utatok érdekes és szórakoztató legyen.
 

 
 Csapatunk:
        Gabi, Marci, Máté és Ákos

         KrakkoInfo.hu


HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Infó
~CsMarton
20:17 Hé, 19 Feb 2024
Ez sok mindenen múlik - pl, hogy mikor mentek, milyen látogatásra. A módosításokat angol...
Re: Infó
~Panka
19:27 Hé, 19 Feb 2024
Szia, sajnos vissza mondás miatt, tudok módosítani nevet? Ha nem akkor ellenőrzik hogy az a...
Krakkó és Wieliczka
~Zsolték
07:59 Hé, 19 Feb 2024
Kedves Marci! Szeretném megköszöni a közreműködést, Tibor egy nagyszerű választás...
Re: Érdeklődés
~CsMarton
11:58 Csü, 15 Feb 2024
Szia! Ha lesz csatlakozási lehetőség, mindenképpen hirdetni fogjuk a KrakkoInfo...
Re: Érdeklődés
~athos
11:57 Csü, 15 Feb 2024
Sziasztok, Lenne lehetőség csatlakoznánk szintén márc.30 a csoporthoz (4fő) Köszönöm...
2013-02-20 -tól te vagy a(z) 57650158 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.